„Krasznahorka büszke vára, rá szállott az éj homálya…”


Sziasztok! Mint már oly sokan tudjátok március 9-én (péntek) útnak indultunk Felvidékre, a híres költők és hősök szülőföldjére.

Reggel fél nyolc. Utunk már itt gondba ütközött, mert a magyar határon több mint 30 percet vártunk technikai okok miatt… Végül sikeresen átkeltünk, és mint a filmekben egyik gond után jött a másik: az autóbusz, amire vártunk egy órás késéssel érkezett. Majd csomagjainkat betéve és helyünket elfoglalva kezdetét vette az utazás. Utunk első célja Borsi, a magyar Betlehem, II. Rákóczi Ferenc szülőfaluja, szülőháza volt. Itt a kirándulásunkat egy igen szimpatikus idegenvezető: Pisti bácsi kísérte, aki gyorsan és viccesen elmesélte a Rákóczi család történetét és kalandjait. Majd betekinthettünk a Borsi vár titkaiba is, ahol fegyverekkel és festményekkel találkozhattunk a Rákócziak korából.

Második úticélunk Kelet-Felvidék központja, Kassa volt. Időhiány miatt azonban csak szűk két órát tölthettünk ott. De ebbe a két órába belefért Kassa belvárosa, a Szent Erzsébet székesegyházzal, s a Thália Magyar Színházzal, Márai Sándor szobrával, egykori lakhelyével és iskolájával. Mivel már sötétedett megcsodálhattuk a várost esti fényben is; mondanom sem kell feledhetetlen volt.

Mindezek után megköszöntük a szolgálatot és elindultunk egy szép város felé: Rimaszombatra. Itt még utunk nem ért véget és egy sétát tettünk a városban Mónika néni idegenvezető segítségével. Végül megérkeztünk utunk céljához a rimaszombati református gimnáziumhoz. Itt meleg vacsorával és szálással vártak minket.

Majd a vacsora végén Bandi tanár úr ismertette velünk a másnap terveit és úti céljait. Majd mindannyian fáradtan, de annál nagyobb örömmel zuhantunk be a kényelmes ágyainkba, hogy a másnapot friss erővel kezdjük.

Első nap – Doktor Benjámin, 1. évfolyamos tanuló

Szombat reggel – egy kiadós étkezés után – Rimaszombatról útnak indultunk a legmagyarabb felvidéki város, Nagymegyer felé. „Útközben láthattunk sok csodát…” – gyönyörű táj tárult elénk a hegyek és völgyek tengerében. A nap nagy részét utazással töltöttük, így ért bennünket az ebédidő. Találékony vezetőink az egyik pihenő során gyros-tálat rendeltek nekünk, mondani sem kell, hogy senki sem tiltakozott a menüt illetően.

Tele hassal folytattuk az utat, és egyszercsak megérkeztünk Nagymegyerre, ahol Ábrahám Katalin tanárnő kellemes fogadtatásban részesített. A kollégium birtokbavétele után elindultunk a nagymegyeri tájházhoz, ahol Dr. Varga László történész várt bennünket, és az idegenvezetést ezentúl ő végezte.

Elsőként a tájház szobáiban néztünk kőrül, ahol a XXI. századi magyar kultúra mindennapi eszközeit ismerhettük meg. Ismét kisebb városnéző körútra indultunk. Meglátogattuk Szent István király szobrát, és – igaz, hogy csak távolról – megtekinthettük Nagymegyer temetőjét, ahol több száz honvéd lelt végső nyughelyet az I. és II. világháború után. A római katolikus templomhoz érve bizonyossá lettünk afelől, hogy a vallás nem szab határt testvér és testvér között, mert tudtuk együtt dicsőíteni az Urat.

Körutunkat folytatva megnézhettük az ottani „Hősök terét”, amelyen emlékművek őrzik az elhurcolt katonák áldozatának üzenetét, megállhattunk Bartók Béla egyetlen felvidéki szobra mellett, ezután pedig tiszteletünket tettük egy ottani cukrászdában, majd még további fontos történelmi jelentőségű helyre mehettünk el.

Az est beálltával megvacsoráztunk, utána egy sétára indultunk a református templomba, ahol ismét dicsőítésre került sor, a szálláshoz érve pedig néhányan örömüket lelték a park játékainak kipróbálásában. Villanyoltásra kellőképpen elfáradtunk és Isten áldásával tértünk nyugovóra.

Második  nap – Gajdos Evelin, 2. évfolyamos tanuló

Esős napra ébredtünk Nagymegyeren, ahol Republic válogatásokkal próbálták felhangolni a kicsit fáradtnak tűnő csapatot. A reggeli mindenkit nagy próbák elé állított, mert a virsli-halmok még a legnagyobbakon is kifogtak. Így, teli hassal indultunk következő célunk felé. A koránkelés és a rossz idő mindenkit alvásra késztetett utazás közben. A buszon végigsétálva érdekes helyzeteket lehetett megfigyelni, sokszor nem tudva, hogy a kezek és a lábak kihez tartoznak. A gubanc epicentruma a busz hátsó traktusában volt, amit a harmadikosok sajátítottak ki maguknak.

Első megállónk Vöröskő vára volt. Az épületről azt kell tudni, hogy a Pállfy család tulajdona volt és rengeteg szobája van, reneszánsz és barokk bútorokkal berendezve. Megtekinthettük a pincéjét is, mely Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű pincéje, a maga hetvenkét méterével.

A „fagyasztóból” kijövet az utunkat Pozsony felé vettük, ahol egy hangulatos étteremben, a „Pressburgban” ebédeltünk. A meleg leves és a borban sült marha mindenkinek meghozta az étvágyát.

A felmelegedés és a lehűlés után a „szárító” következett, amely Dévény vára volt. Ady kérdésére hogy „Szabad-e Dévénynél betörnöm új időknek új dalaival?” azt válaszolhatnánk: nemhogy betörtünk, de el is foglaltuk, habár a szél erős ellenfél volt. A kilátás mindenkit levett a lábáról. A vár aljánál a Duna vizét szította a szél, míg előre nézve Csehországot, jobbra tekintve pedig Ausztriát láthattuk. A vár már nem eredeti állapotában van, mert Napóleon sajnos felrobbantotta.

Pihenésképpen buszos városnézésen csodáltuk a kilátást Pozsonyban. A milliárdos negyed volt az első, amit megnéztük. Ennek a negyednek nem véletlenül ez a neve. Itt van a legtöbb külföldi nagykövet háza, mint például az amerikai nagyköveté, akinek a Fehér Ház kicsinyített mása az otthona. Kilátás nyílt Közép-Európa legnagyobb lakótelepére, ahol a város 500000 fős lakosából 200000-en élnek.

A fővárosban gyalogos sétánkat a várban kezdtük, ahonnan rendkívül közelről láthattuk az ausztriai szélerőműveket. A várral szemben volt a parlament, amely mindenkiben kisebb csalódást okozott. Hát: no comment. A főtéren sétálva megnéztük Andersen szobrát és a Nemzeti Színházat.  Élménydúsan, felejthetetlen élményekkel, de fáradtan indultunk Budapestre.

Harmadik nap – Kacsó Krisztina, 3. évfolyamos tanuló

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük