Ködöböcz Csilla bizonyságtétele


CsillaSziasztok! Gondolom, már mindannyian ismertek, de ha véletlenül nem, akkor elmondanám, hogy Ködöböcz Csilla vagyok Somból. Azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy tegyek bizonyságot közöttetek.

Gyerekkoromban, mint egy átlagos gyerek, elvoltam magammal, a saját kis világommal. Aztán egyre jobban kezdtem járni istentiszteletekre, ifjúsági órákra, melyek központi üzenete ez volt: meg kell térnünk!. Kis idő után elkezdett foglalkoztatni a gondolat, de különösebb figyelmet még nem fordítottam rá. Amikor konfírmandus lettem, köteleztek arra, hogy ifjúsági táborba menjek. Így volt ez egyik alkalommal is, amikor Ráton szerveztek egy ilyen jellegű tábort. Itt már komolyabban figyeltem Istenre és a tábor végére már egész jól éreztem magam: azt hittem, hogy minden jó és sikerült megtérnem, ám amikor hazamentem, mindent ott folytattam, ahol abbahagytam. Ugyanúgy elmentem disco-ba, ugyanúgy cselekedtem, mint azelőtt. Valószínűleg a legnagyobb ellensúlyt a ,,barátaim” jelentették, hisz féltem attól, hogy ki leszek majd közösítve és elveszítem őket. Az egészben viszont az a szép, hogy megtanultam azt, hogy ki véleményét kell igazán értékelnem és figyelembe vennem. Eldöntöttem, hogy nem érdekel azok véleménye, akik csak visszafelé húznak. Úgy vélem, hogy aki igaz barátomnak tartja, vagy tartotta magát, aki igazán szeret, az megérti, sőt még talán örömét is leli ebben. Ennek köszönthetően kevesebbet foglalkozom mások véleményével.

Mindezek után egy hirtelen ötlet nem várt változásokat hozott, ugyanis, hála Istennek, sikerült felvételt nyernem a Nagyberegi Református Líceumba. Egy evangelizációs hétvégén sikerült megtérnem, amikor ifj. Pocsai Sándor hirdette köztünk az igét. Emlékszem, a következő napokban nagyon boldog voltam. Mostanáig persze nagyon sok dolog történt velem, melyek közelebb vittek, vagy épp eltávolítottak Istentől. Erre nagyon jó példa a viselkedésem, mert nem mindig viselkedem úgy, ahogy azt egy megtért fiatalnak kellene. Persze ezeken a dolgokon megpróbálok változtatni amennyire csak tudok, több-kevesebb sikerrel.

Időközben kialakult bennem egy olyan tapasztalat, hogy nem elég megtérni egyszer és azt gondolni, minden el van rendezve, csinálhatok bármit, meg van bocsátva. Véleményem szerint az embernek szüksége van arra, hogy nap mint nap, minden reggel bocsánatot kérjen  az elkövetkezendő hibákért. Egy bölcs barátom egyszer azt mondta, hogy a megtérés nem érzés, hanem egy állapot. Ez teljes mértékben igaz, hisz nem csak érezni kell, hanem tudni és tudatában lenni döntésünk fontosságának.

Mindezekre visszagondolva nem tudom megválaszolni azt a kérdést, hogy ,,Mi lett volna, ha nem a Líceumot választom?”. Elgondolkodtató, viszont befejezésképpen mindenkinek azt kívánom, hogy közeledjen Istenhez és térjen meg hozzá!

Ködöböcz Csilla

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük