Mikor és hol született és hová járt iskolába? Meséljen a gyerekkoráról!
Szóval, először is Makó Pálnak hívnak, fizika tanár vagyok a Nagyberegi Református Líceumban. Hol születtem… ez jó kérdés, hááát ha jól meggondoljuk, akkor a szülőszobában, de ha nem akkor Nagymuzsalyban. 1987. október 7-én láttam meg a napvilágot, mert már túl sötét volt odabent. Aztán Nagymuzsalyban éltem a gyerekkoromat tudatlanul, mikor tudatossá váltam elkezdtem az iskolát. Jártam előtte óvodába is, szalonna volt a jelem, aztán 9 évig jártam a nagymuzsalyi iskolába, utána átkerültem a Nagyberegi Református Líceumba, ahol letanultam három kemény évet, aztán felvételt nyertem az Ungvári Nemzeti Egyetem fizika tanszék, fizika szakára.
Mindig fizikus szeretett volna lenni? Kinek, vagy minek a hatására lett fizika tanár?
Ez érdekes kérdés, ezen mindig nevetnek. Tehát mi késztetett arra, hogy fizika tanár legyek? Régebben járt a Mikulás s mindig egy távirányítós kisautót kértem tőle, hát és a Mikulás vagy nem tudott olvasni, vagy mi, de sosem hozott. Hát és aztán azt gondoltam, hogy akkor utána olvasok a szakirodalomban, meg ilyen mindenféle újságokban és mivel köze volt az elektromossághoz, azaz a fizikához, hisz távirányítós kisautó csak így jöhet létre, ezért elkezdtem mélyebben tanulmányozni az elektromosságot és megépítettem az első úgy nevezett kiskocsimat, ami egy prototípus volt, csak előre-hátra, jobbra-balra mozgott. Később aztán ezt továbbfejlesztettem, és arra gondoltam, hogy robottechnikával, vagyis számítógép vezérléssel működjön, csak az a baj, hogy nem volt hozzá elég tudásom és ez késztett arra, hogy fizika irányzatra menjek. Ehhez még egy jó nagy löketet adott, Tivadar bácsinak a hatása is, az alapot lényegében ő adta meg, szóval ez is egy nyomós ok volt arra, hogy fizikával foglalkozzak.
Szeretett a líceumban tanulni? Ki volt a kedvenc tanára? Sok feketét gyűjtött?
Szerettem a líceumban tanulni, először nehéz volt a beilleszkedés és túl sokat kellett tanulni az előző iskolához képest, de felzárkóztam. Szerintem egyértelmű, hogy ki volt a kedvenc tanárom, Bacskó Tivadar bácsi, aztán Szilágyi Lajos és Malvinka néni. Mindig más miatt kaptam feketét, egyet kaptam saját hibámból, mert nem volt időre bevetve az ágyam, a többit a diáktársaim miatt kaptam. A 3 év alatt összesen 4 feketém volt.
A líceumon kívül dolgozik máshol is? Szabadidejében mivel szeret foglalkozni, mi a hobbija?
Igen, informatika tanár vagyok, a muzsalyi iskolában, aztán megkértek még a Genius alapítványban, hogy fizika előadó tanár legyek. Szabadidőmben szeretek cinezgetni, barkácsolni, felújítgatni a házikót, számítógépet is szoktam használni, munkámból adódóan, hát ilyen elektromos dolgokkal foglalkozom leggyakrabban.
Milyen helyzetben van a sportokkal? Szokott-e sportolni?
Hát a sportok… focizni nem szeretek, mivel sokat kell futni, de mondjuk a líceumban az atlétikát és a gimnasztikát kedvelem.
Van-e párja? Gondolkodott már a családalapításon?
Igen! Van barátnőm kb. 1 éve járunk és január 22-én megismerkedtem vele, és azóta mindenféle dísztárgyat cinezgetek neki. Sok ilyen dolgot csináltam már, ilyen ember vagyok.
És van-e tervei a jövőre nézve?
Mivel vörös diplomával fejeztem az egyetemet, tervezem a doktori cím megszerzését.
Szeret-e a líceumban dolgozni és milyen a volt tanárait kollégának nevezni?
Elsőre meglepő volt a felkérés. Kicsit féltem, hogy mi lesz akkor, ha elrontom a színvonalat. Eleinte nehéz volt, de azután belerázódtam.
Mi a kedven filmje, zenéje?
Hát a kedvenc filmem a Reszkessetek betörők. Én kiskoromba mindig a kissrác Kevin voltam. Hát a kedvenc zeném nem a mostani diszkós számok, hanem inkább a lightosabb zenét kedvelem: a retró stílust.
Mi volt a legkellemetlenebb élménye?
Nem is tudom! Hát az, hogy fizikából azt hittem, hogy mindent tudok, de egyetemen a fizikatanárnál kellet felelnem. Persze a feleletre egy 3-ast sem akart adni, de végül adott egy 4-est.
Mit üzen a diákoknak?
Hát én azt üzenem, ami a mottóm is:
„Csak az az ismeret érdemes a tudás névre, minek alkalmazásához mi is értünk”
Salánki Barbara és Molnár Krisztián
Született humorista. Az ilyen tanár közel van a diákokhoz. Volt egy fizikatanárunk, aki a szabadesésről tartott előadást és ma is emlékszem, hogy így kezdte: “Sári néni leesett a padkáról, tehát szabadesést végezett”