Ismét a Gloria Victis döntőjén


A Rákóczi Szövetség évről évre megszervezi a Gloria Victis Történelmi Vetélkedőt, mely Magyarország egyik legrangosabb, Kárpát-medencei szintű középiskolás tanulmányi versenye és azzal egybekötött ifjúsági találkozója. Az idei, 27. megmérettetésre, melynek témája az Aranybulla és a rendi alkotmány volt, 130 középiskolai csapat jelentkezett, közülük a legjobb 61-et, köztük a Nagyberegi Református Líceum csapatát válogatták be a döntőbe.  Az intenzív felkészüléssel teli napok után eljött az indulás napja, melynek már a gondolatától is tagadhatatlan izgatottság fogott el bennünket.

Október 21-én kora hajnalban keltünk, hogy gondnok úr még időben el tudjon vinni minket diákokat, Bodnár Grétát, Molnár Áront, Varga Anitát és kísérőnket, Varga Brigitta tanárnőt Beregszászba, ahol csatlakoztunk a Kárpátaljáról induló csoporthoz, köztük a Péterfalvi Református Líceum képviseletéhez, akik a Gloria Victis 1956-os emlékünnepségre és fáklyás menetre utaztak a Rákóczi Szövetség jóvoltából. A határon kicsit hosszasan kellett várakoznunk, de az azt követő vicces beszélgetésekkel és a versenyre való készüléssel eltöltött órák után buszunk megérkezett a célállomásához. Budapesten a Hősök terénél váltunk el utastársainktól, ahonnan a versenyzők szálláshelyére, a Benczúr Hotelbe mentünk. Csak dicsérni tudjuk a hotel kényelmes szobáit és kifogástalan szolgáltatásait, éttermét.

Miután beköltöztünk a szobáinkba, a hotel éttermében a többi versenyzővel együtt a Rákóczi Szövetség képviselői egy érdekes előadás során bemutatták nekünk a Szövetség történetét, programjait, rendezvényeit, melyekre a világ bármely pontján élő magyar középiskolás számára biztosítani tudják a részvételt. Az előadást követő interaktív vetélkedő után megvacsoráztunk, majd pedig felkészültünk a következő programra.

Az este folyamán a versenyzőket és kísérőtanáraikat a Hősök terére vitték, ahol egy közös csoportkép készítését követően városnézésre mentünk. Az esti Budapest utcáin át bejártuk a Hősök terét, a Városligetet és annak környékét, és még tíz óra előtt visszaérkeztünk a hotelbe. A másnapi megmérettetés miatt izgatottan kerültünk ágyba, a lehető legjobbakat várva a holnaptól.

 Október 22, szombat – a középdöntő napja. A verseny különleges helyen, az Országház felsőházi termében egy rövid ünnepséggel kezdődött. Az eseményt Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke nyitotta meg. Ezután a versenyre érkezett csapatok átvonultak az Országház különböző termeibe, ahol kezdetét vette az írásbeli forduló.

Délben az Országházban ebédeltünk, majd szervezett csoportokban indultunk az ünnepség központi helyszínére, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre. A rendezvény 15 órakor vette kezdetét Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntésével. Az egyetemi szervezetek képviseletében Németh Friderika, pozsonyi orvostanhallgató ünnepélyes beszédét hallgathattuk meg, majd komolyzenei koncert következett. Ezt követte a fáklyás felvonulás a Műegyetemtől a Bem térig, ahol folytatódott a megemlékezés. Ünnepi beszédet mondott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Fazekas Kristóf egyetemista, a Nagyberegi Református Líceum volt diákja. A Bem téri esemény koszorúzással ért véget, mivel a kedvezőtlen időjárás miatt a tervezett koncert elmaradt.

Szervezett buszokkal tértünk vissza a Műegyetemre, ahol vacsora után, a nap zárásaként Hegedűs Endre zongorakoncertjén vehettünk részt. Mindannyian elmondhatjuk, hogy egy tartalmas és élménydús napot zártunk.

 Elérkezett az utolsó nap, ismét az Országházba indultunk, ahol tájékoztatást kaptunk az első forduló eredményeiről. Sajnos a legjobb 10 közé ugyan nem kerültünk be, de szép eredménnyel zártuk a versenyt, mivel a határon túli csapatok közül mi végeztünk az első helyen. A folytatásban megtekinthettük a legjobb tíz csapat döntőjét. A döntő egy írásbeli feladattal indult, majd mém elemzés következett. A forduló legérdekesebb része a vita volt, ahol a csapatokból egy-egy küldött mérhette össze tudását. A versenyt a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium nyerte meg. A döntőt egy állófogadás követte, amin mi már nem vehettünk részt, mivel hazáig még hosszú út állt előttünk.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy mi képviselhettük intézményünket, hogy mellettünk volt és megtartott bennünket az egész hétvégén. Köszönjük Szabó György tanár úrnak, hogy lelkiismeretesen készített minket a versenyre; a Rákóczi Szövetségnek a színvonalas szervezést, valamint a különféle érdekes programokat; Varga Brigitta tanárnőnek, hogy vállalta kíséretünket és egy ilyen vidám hétvégét tölthettünk el együtt, és köszönjük líceumunknak, hogy lehetővé tette számunkra a részvételt.

Egy felejthetetlen élményben lehetett részünk. SDG!

 

Bodnár Gréta, Molnár Áron, Varga Anita

11. osztályos tanulók

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük