Ható(anyag)


A szabadulás többértelmű lehet, de általában a forrása egy és ugyanaz: Isten! Így volt ez  Kubiszyn Viktorral is, aki 1979-ben született. Neki nem csak a bűnösségétől kellett megszabadulni, de a drogoktól is.

A „drogkarrierét” tizennégy évesen kezdte, ekkor még csak – a sajnos mára már majdnem legális – marihuánával ismertebb nevén fűvel. De tizennyolc éves korára az akkoriban Magyarországon felelhető drogok szinte mindegyikét kipróbálta. 2003-ban megpróbált leállni, Isten nélkül, de a függősége másként nyilvánult meg, méghozzá a munkafüggőségben. Ebben az életformában két és fél évig bírta, de utána visszatért a drogokhoz. Viktorban egy nyílt és közvetlen embert ismerhettünk meg, amit talán sokan bírálhatnak is, de szerintem egy ilyen témában jobb, ha az ember ilyen, mintha megjátszaná magát, és azt próbálná meg elhitetni, hogy mérföldekkel magasabb szinteken mozog, mint mi. De igazából minden megtért embertől elvárható követelmény lehetne az efféle kendőzetlen bizonyságtétel. Az ő életén is megfigyelhető, hogy mi történik, ha egy fiatalkorú helytelen  példát lát gyerekkorában. Apja alkoholista, csakúgy, mint családja többi férfi tagja, emiatt gyerekkorában szorongott is. Végül politoxikomán (több különböző drogot fogyasztó) lett.

Két fő okot sorolt fel saját életét például véve, de szerintem túlnyomó többsége a hasonló függőségekkel küzdőknek ugyan ezeket, az okokat sorolná fel. Első a Kíváncsiság; látja mit csinálnak mások és ő is akarja. Szerintem mindenki érzett már ilyen kísértést, és ha ilyen környezetben talál meg minket ez a kísértés, akkor magával is ragadhat elég könnyen. A Második a Hatás, azaz az Öngyógyítás. Az ember jobban érzi magát időlegesen a különböző szerektől és ezáltal, hogy mindig jobban érezhesse magát függő lesz. Látszólag megoldódnak a problémák, látszólag minden rendben lesz, pedig a probléma ott marad, csak elfelejtjük.

Az átlag drog karriernek négy periódusa van: 1) Kísérletező – hall róla kipróbálja, de ennyiben kimerül a dolog. 2) Rekreációs felhasználó – ez már rendszeres, de csak bizonyos alkalomhoz kötve: sörözés, bulikon, stb. 3) Rendszeres, de tagadó – ha valaki kérdezi letagadja, problémáit is, amelyek igazából kiváltják a drog utáni vágyat. 4) Függőség – ekkor már hiába is tagadnánk, akkor is látszik. Illegális pénzhez jutás, mindig erősebb vagy több kell, lényeg egy: Kell a DROG! A drogozás egy fránya dolog; az ember másra hárítja a felelősséget, “nem én vagyok a hibás a szüleim szemetek”, vagy “a barátnőm elhagyott kell valami, ami kikapcsol”. A drogozás egy stigma, a tiszta emberek között megbélyegzett vagy, így nehéz segítséget találni, de nem lehetetlen. Az előadás végéhez közeledve lehetett kérdéseket feltenni, és kivételesen sok kérdés is született.

Azt is megtudhattuk, hogy manapság már inkább a designer drogok az elterjedtebbek, mert olcsóbbak és könnyebb hozzájuk jutni. Viktor itt hagyott nekünk két könyvet, ami betekintést enged ebbe a múltba, szóval, ha valakit több is érdekel, olvasson utána. Viktort az Isten megmentette egy rehabilitációs központon keresztül, de úgy, hogy meg kellett járnia rengeteg szörnyű dolgot. Nekünk nem kell ezeken végigmenni, és Isten akár naponta szólít minket, többször is… érdemes lenne ezen elgondolkodni. Áldott Ünnepeket kívánok mindenkinek!

Pártos Dávid

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük