Az ÚR megtartó kegyelmének köszönhetően idén is megrendezésre kerülhetett a Főiskolai evangelizáció, melyen ifj. Pocsai Sándor, csongori lelkész hirdette Isten vigasztaló, felszólító szavát.
Az Úrnak hála, ismét elmehettünk mi is, sőt, annyira nagy volt a túljelentkezés, hogy kritériumokat kellett szabni létszám terén. Három alkalmon vehettünk részt, mely 18.00-kor kezdődött, és ez alatt a FRIGY-band szolgált dicsőítés céljából, s ezt követte az evangelizáció.
Első este a Jézus és a házasságtörő asszony történetét hallhattuk. Kérdésként felmerült az is, hogy mi tántoríthatatlanul kiállunk Isten akarata mellett, vagy megfelelünk inkább az elvárásoknak? Életünk során nagyon gyakran nem hiszünk Istenben, de amit a világ mond, azt nem próbáljuk meg megcáfolni. Olyanok vagyunk, mint az írástudók és a farizeusok. Gyakran kérdéseket teszünk fel az Úrnak, de a választ nem várjuk meg és nem figyelünk Rá, valójában nem érdekel. Nincs üres élet. Vagy az Isten oldalán állunk, vagy az Ördögén. Gyakran elfordulunk Jézustól a helyett, hogy megkérdeznénk, hogy mit tegyünk a bűneinkkel. De Jézus nem fog utánunk jönni, Ő türelmesen, tárt karokkal vár ránk. De egyszer lejár az idő, és már nem fordulhatunk vissza Hozzá, csitítani fogjuk a lelkiismeretünket, ámítani magunkat, vagy elfogadjuk azt, hogy Jézus kigyógyíthat a betegségeinkből. De lehetünk olyanok is, mint az asszony: ő nem vádaskodott, nem védekezett, nem mondott egy szót sem, de valami mást tett: hallgatott, és némán vallott. Beismerte, hogy amit róla mondanak, igaz.
Második nap a vak Bartimeus meggyógyításának történetét hozta elénk az Úr. Lehet, hogy fájó lenne nekünk, ha úgy említenének minket, olyan tulajdonságunk alapján azonosítanának, ami a mi gyengeségünk. Bartimeusról annyit jegyez fel az írás, hogy ott volt az út szélén, a porban és vak volt. Minden baja a vakságából eredt. Azért ült a porban és koldult, mert vak volt… Mi is koldusok vagyunk, minden nap koldulunk egy kicsit valamiből. Gyermekként szülőtől szeretetet, felnőttként a házastársunkét, olykor a csendet, hisz ebben a világban nagyon kevés van belőle. Kolduljuk a segítséget, a türelmet, Istentől erőt, de mihez? Hogy megmaradjunk koldusnak? Egészséget? Miért? Hogy egészséges koldusok legyünk? MIÉRT??? Azért, mert vakok vagyunk, vakon éljük napjainkat. Koldulunk és mesélünk: milyen lehet vakon? Milyen az az élet, ahol látunk? Jézus pont Bartimeus miatt ment arra. Érdekes, Bartimeus kiált. Az kiált így, akinek elege van a koldulásból. Azon kell könyörülni, aki halálra van ítélve. A keresztyének Jézus mellett azt mondták, hogy hagyja a Mestert, de ő annál inkább kiáltozott, hogy „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Zsidó ember ilyet akárkinek nem mond, csak Istennek. Vigyáznunk kell, hogy egyszer csak Jézus nehogy továbbmenjen, úgy, hogy nem szól semmit, nem néz ránk… Nem fog ott ácsorogni és várni, hogy mikor unjuk meg a kolduséletet. Jézus megáll egy koldus szavára! Krisztus királyi gyermekké tud tenni, felemelve a porból! Az a bajunk, hogy nincs megtartó hitünk! Mikor jövünk már rá, hogy a kolduséletből nem lehet normálisan élni?
Harmadik nap Nikodémus történetét hallhattuk. Neki magas pozíciója volt. Jézus elé került, és elkezdődött egy beszélgetés.
Nikodémus nem magáról beszélt, nem a nyomorúságairól, hanem Jézusról beszélt. De Jézusnál nem számít az, hogy milyen a beosztásod, vagy munkahelyed, Istennél csak egy dolog a kérdés: Úgy olvasod-e ezt, hogy már beszélgettél Jézussal, vagy nem? Akarsz Vele beszélgetni? Ha igen, akkor fel kell készülnöd, hogy Jézus egy csomó igazságot el fog mondani.
Diplomád, kapcsolataid, kitüntetéseid semmit sem érnek, ha majd Jézus előtt fogsz állni. Beszéltél már Jézusnak magadról? Arról, hogy milyen ember vagy? Nem Jézusról vagy másokról kell beszélned, mert Ő azt tudja. Hanem ki vagy te??? Elmondtad már azt, hogy milyen gondjaid vannak? Arról, hogy rájöttél, hogy az élet nem ér semmit? Mi sok mindent tudunk Jézusról és tudunk róla beszélni, de ez nem fog minket megtartani. Beszélni lehet, de ismered Jézust, találkoztál vele? Ha annyi mindent tudunk róla, akkor miért nem hiszünk benne? Nagyon kis töredékét hisszük annak, amit tudunk. Sok mindent elhiszünk, de Jézussal kapcsolatban csak kevés dolgot.
Sok embernek „zseb-Krisztusa” van; csak akkor veszi elő, ha szüksége van rá, ha nincs, akkor jó, hogy ott van kéz alatt. Mindig megpróbálunk valamit feltenni az asztalra, ami übereli a Jézusét. De van ilyen? Sok olyan ember lesz a pokolban, aki mindig jobban tudta. Jézus elmondta Nikodémusnak, hogy a tudása által nem lesz örök élete, csak akkor, ha újjászületik. Hisz ha nem születik újjá, nem mehet az ÚR országába! Azon a szoros kapun semmi sem fér át, egyedül csak te! A kapu testre szabott!
Magunknak elmondjuk azt, hogy kik vagyunk, és megnyugtatjuk magunkat, hogy eleget tudunk, nem? De, csak mihez? Az örök életre édes kevés, sőt semmi. Nem veszed észre azt, hogy bajban vagy, hogy nincs örök életed? Az vígasztal, hogy más is bajban van?
A kárhozatban jó lesz nyugtatónak, hogy sokan elkárhoztak? Meg akarjuk magyarázni Jézusnak azt, hogy jó elzárkózni? Hogy jó úgy élni, hogy leélem ezt a földi életet, aztán nem megyek Isten országába? Nem lehet… Attól, hogy elmegyünk számtalan igei alkalomra, imaközire, ifire, és örök életünk nincs, teljesen mindegy, hol voltunk.
Egy dolog lesz a döntő Isten országában: Hogy ismered-e Krisztust, és Ő ismer-e téged?
Ha mi nem mondjuk el, hogy elveszettek vagyunk, akkor ne reméljük azt, hogy befogad. Se tudás, se vagyon, se kincs nem pótolja az örök életet. Lehet, hogy Jézus egyszer megelégeli, és hagyni fogja, hogy mondjuk tovább, de nem fogja hallgatni. Ha ma nem mennél haza, hova kerülnél? Lenne örök életed? Ha nem, sürgős lenne lelkiismereti kérdést csinálni az örök életből.
Jézus meghúz egy vonalat a régi, bűnös életünk, és az újjászületett között. Ő hív minket a vonal jobbik oldalára, maga mellé. Te döntheted el, hogy a vonal régi, vagy új oldalára állsz. Mondhatsz igent! Vagy talán a válaszod: „nem”? Akkor mehetsz egyedül, ahova akarsz. Ebbe haltak bele sokan, s a végén, az utolsó pillanatokban sokan elmondják, hogy „nem ezt akartam”! Akkor mit? És te mit akarsz? Mi legyen? Hogy legyen tovább? Majd lesz valahogy? Elég kevés. Ez a valahogy az sehogy. Ha „nem”-et mondasz, jusson eszedbe minden reggel és este, ébredéskor és lefekvéskor, hogy elveszett ember vagy, és nem tudod, hogy mi lesz veled. Ez a te döntésed. Ha ezt elolvasod, nem mondhatod azt, hogy nem tudod, hogy mit kínál az Isten, és hogy nem tudod, hogy hogyan kell dönteni.
Nagy részünk nem először hall róla, de lehet, hogy utoljára. Azért erőlködsz, mert nem születtél újjá. Meg kell, hogy mosakodj, lemosd a foltokat az életedből. Hiába szépíted a dolgokat, élő víz kell hozzá! Ez által Nikodémus is elkezdett látni, hallani, hinni!
A hit az az érzékszerv, amivel az Isten dolgait megérted! Te beszélsz arról, hogy mi az élet, akinek nincsen?
Engedd, hogy Jézus bizonyítson! Ez kell hozzá, hogy minden megoldódjon! Ha így maradsz, elmégy a kárhozatba!
De Jézus azt mondta, ne menj oda, elmegyek helyetted! Úgy szeretett Isten, hogy elküldte a Fiát helyetted oda, mert nem bírnád ki! Akarsz ilyen Jézushoz tartozni, hogy ilyen Urad legyen? Vagy a magad ura akarsz lenni? Az semmire sem jó… Jézus elszenvedi helyetted, hogy te bemehess az Ő országába!
Te menj, nehogy elkéss, nehogy egyszer azt mondja, hogy elég volt! Menj addig, amíg még lehet!
Hála az Úrnak a szervezőkért, és a szolgálattevőért.
A csütörtöki nap még rejtély számunka, de hiszem, hogy az ÚR akkor sem fog minket útmutatás nélkül elengedni. Annyit viszont már tudunk, hogy az Ébredés fog szolgálni. Soli Deo Gloria!
„Ne Istenednek mond, hogy mekkora viharod van, hanem a viharnak, hogy mekkora Istened van!”
Polyák Julianna, 3. évfolyamos tanuló