A Nagyberegi Református Líceum 30 diákja és 12 tanára október 26─30. között Lengyelországba, valamint Németországba látogatott el a reformáció emlékünnepe kapcsán. Első állomásunk Krakkó volt, ahol az esti órákban megnéztük a város nevezetességeit, ezután lengyel családoknál szálltunk meg, akik szinte leírhatatlan szeretettel fogadtak minket. Ezúttal is köszönet nekik. A második nap reggelén tovább indultunk Németországba, itt először Wittenberget vettük célba, azt a várost, ahonnan a reformáció indult. Itt megnéztük a várkaput, ahová Luther kiszegezte 95 tételét. Ezt követően tovább utaztunk Berlinbe, ahol elfoglaltuk a szállásunkat. Következő nap egy egésznapos városnézés várt ránk. Megtekintettük a Világórát, majd a Berlini tévétornyot, ami Európa negyedik legmagasabb szabadon álló épülete. A továbbiakban megnéztük a Berlini dómot, amely a Spree folyó partján terül el, majd a Berlini fal megmaradt szakaszait, ami a hidegháború alatt kettéosztotta Berlint. Ez Európa megosztottságának és az elnyomásnak az egyik fő szimbóluma. A Brandenburgi kaput, ami a város legismertebb látnivalója, továbbá a Checkpoint Charlie-t, amely a leghíresebb ellenőrző pont volt a vasfüggöny berlini szakaszán, ezután megnéztük a Holocaust-Mahnmal-t, ez Európa hatmilliónyi meggyilkolt zsidóságának egyik emlékhelye. Végül a Reichstag-ot néztük meg, amit az 1800-as évek végén építettek, mint a törvényhozás otthona. Így telt harmadik napunk. A késő esti órákba Auschwitz-ba indultunk, ahol negyedik napunkat töltöttük.

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor a legnagyobb náci megsemmisítő- és egy sor koncentrációs tábor neve, amely 3 fő és 40-50 kisebb táborból állt. Ezenkívül a nemzetiszocialista Németország számos koncentrációs és megsemmisítő tábort épített. Itt körülbelül 1,1 millió embert öltek meg, akiknek körülbelül 90%-a zsidó volt. Továbbá több tízezer eltérő nemzetiségű ember érkezett ide, akiknek nagy része meghalt a kivégzések, az orvosi kísérletek, kényszermunka, éhínség vagy betegségek során. Mi a három fő tábor közül az Auschwitz I. és az Auschwitz II. (Birkenau-t) látogattuk meg.

Az Auschwitz I. az egész komplexum adminisztratív központjaként funkcionált, ahol megközelítőleg 70 000 ember vesztette életét. Az auschwitzi bejárati kapu felett az „Arbeit macht frei” („A munka szabaddá tesz”) cinikus felirat díszelgett.

Az Auschwitz II. (Birkenau) volt az a hely, ahol több százezer embert tartottak fogva és több mint egymillió embert megöltek, akiknek többsége zsidó volt.

Számunkra nagyon megrázó és felkavaró érzés volt, hogy egyes emberek milyen szörnyűségekre voltak képesek embertársaikkal szemben.

Ilyen élményekkel gazdagodva utaztunk haza.

Végezetül köszönet azoknak, akik anyagiakban támogatták a kirándulást. Továbbá köszönet a szervezésért Tóth Andrásnak, a Nagyberegi Református Líceum földrajztanárának. A felsoroltakon kívül szintén köszönet illeti a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-t, a Rákóczi Szövetséget, és a Gesellschaft Helvetia – Hungaria Nordwestschweiz-t, akik komoly anyagi hozzájárulásukkal segítették a programot.

Viszont mindenek előtt Soli Deo Gloria!

Ádám Tünde,
a Nagyberegi Református Líceum 8. osztályos tanulója