Képzeljétek el! Én, Erbach Viola azt a megbízatást kaptam, az utóbbi szerkesztőségi gyűlésen, hogy írjak egy cikket (vagy inkább történelmi tanulmányt! Na jó csak vicc volt.:)) a drága, kis, egyetlen Új (j) lenyomatunkról. Hogy keletkezett, mi volt a neve meg stb., meg stb.

Mit is mondjak? Eleinte nem örültem ennek a feladatnak, mert halványlila gőzöm sem volt arról, hogy honnan fogom megszerezni az anyagot a cikkemhez. De akkor megtudtam, hogy van egy bizonyos „Új(j)lenyomat-levéltár”, ahol a régi újságokat… és tudjátok, hogy hol van ez a titokzatos, mindenki szemétől rejtett hely? A tanáriban, egy bizonyos asztalon, ahol egy bizonyos kis mappa őrzi diáklapunk régi, antikvár példányait. (Ha gondoljátok,akár árverést is rendezhetünk!!! Ki ad többet a legrégebbi Új(j)lenyomatért?) 🙂

Na, de most már komolyra fordítom a szót… Az általam talált legrégebbi újság, 1996. márciusában lett kiadva, és a Nagyberegi Gyertyaláng címet viselte. Abban az időben hetilapként volt ismert, 100 példányszámban jelent meg és tartalmazott mind áhítatot, mind köszöntőt, névmagyarázatokat, vicceket, verseket.

Mi következett ezután? A hagyományos, mindannyiunk által szeretett Új(j)lenyomat. Igen, talán a kinézete és a tartalma kis mértékben különbözik attól a formátumtól, amit most látunk, de higgyétek el ugyanolyan érdekes és tartalmas volt, mint most. Alkotó eleme lett az általunk oly megszokott és kihagyhatatlan „Kínpad” és a többi általunk szeretett rovat.

És megérkeztünk mi! A III. osztály. Velünk, vagyis inkább Renátával együtt megjelent az „Egy kis semmiség” rovat, mely mindig is örömteli pillanatokat nyújt számunkra, később megjelentek az általunk oly kedvelt Napsugár-versek.

Mi is tehát az Új(j)lenyomat? A líceumunk szócsöve, mely által egymás és mások felé közvetítünk magunkról. Megmutatjuk, kik is vagyunk, mivel is foglalkozunk, bebizonyítjuk azt, hogy a líceumunk nem az a „zárda”, melynek sok mindenki képzeli. Mi is tudunk, sőt szeretünk szórakozni, és hogy hogyan az a cikkeinkben jelenik meg.

És hogy kinek mit jelent az Új(j)lenyomat? Azt döntsétek el magatoknak. Én azért szeretem, mert van, mert komoly, de vidám is, mert olyan, amilyen. Azt hiszem, nagy hálát kell adnunk a líceumunk azon diákjainak, akik valaha létrehozták ezt az újságot, mert nélküle mégis más lenne a líceum… Hogy miben lenne más, azt nem tudom elmagyarázni, de ha egyszer eltűnne, hiányát szerintem mindannyian éreznénk.

Végül is csak egy mondattal szeretném lezárni a cikket: Új(j)lenyomat, én így szeretlek!!!

Erbach Viola, 3. évfolyamos tanuló