A Nagyberegi Református Líceumban 2018. április 28-án került sor a felvételire.
Idén 58 tanuló döntött úgy, hogy intézményünkben folytatja tanulmányait, és jött el
felvételi vizsgát írni a 8., 9. és 10. osztályokba.
A felvételizők magyar nyelvből és irodalomból, matematikából, a 9.-esek ezeken túl
bibliaismeretből tettek vizsgát, amit követően elbeszélgetésre került sor a szülők,
hozzátartozók részvételével.
A felvételi vizsgabizottság az igazgatótanáccsal karöltve összesítette az
eredményeket és felállította a sorrendet. A jelentkezők közül az elért eredményeik
alapján 37-en nyertek felvételt a 8., 9. és 10. osztályokba. A következő eredmények
születtek:

 

 

A részletekről és a további teendőkről minden felvételizőt postai úton értesítünk.

 

Gratulálunk a felvételt nyert diákoknak!

 

Tisztelt Felvételizők!
Az elbeszélgetések során Önök mindannyian kinyilvánították akaratukat és komoly
továbbtanulási szándékukat intézményünkbe. Akiknek most mégsem sikerült felvételt
nyerniük, de továbbra is elszántsággal szívükben és tenni akarással tekintenek a kitűzött
céljuk felé, vagy ezt követően döntenek úgy, hogy felvételiznek hozzánk, a Nagyberegi
Református Líceum augusztusban lehetőséget biztosít a pótfelvételire. Az előttünk
álló idő alatt egy nagyobb lendületet véve, komoly felkészülő munkával a még betöltetlen
helyeinkre a felvételizők eredménnyel pályázhatnak mindhárom osztályba. Ezáltal
kívánunk lehetőséget biztosítani arra, hogy ne kelljen egy újabb évet várni a következő
felvételire. A levélben küldött eredmények alapján tájékozódhatnak, hogy melyik
vizsgatárgyból kell jobban készülniük ahhoz, hogy sikeres felvételi vizsgát tegyenek.
Kérjük, kísérjék figyelemmel honlapunkat, ahol a pótfelvételivel és annak
részleteivel kapcsolatban minden fontos információról időben tájékoztatást kaphatnak.

Kitartást és eredményes felkészülést kívánunk!

Tisztelettel és áldáskívánással:
Kovács András
igazgató