Nap szerinti archívum: 2016-10-10


Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék

Mint mindig, az idén is sor került a Rákóczi Szövetség tagjainak közösen eltöltött hétvégéjére. Különböző programok voltak megszervezve. Pl. szombaton a Huszti várat tekintettük meg. Líceumunkból Hidi Regina Ágota és Menyhárt Georgina végzős diákok vehettek részt Szabó György tanár úr és felesége, Evelin kíséretében. Miután megérkeztünk, a többiekkel együtt felsétáltunk a várba, s megnéztük Kölcsey Ferenc emlékművét és a vár romjait. Ezután meghallgattuk egyik híres költeményét, a Huszt című verset, melyet egy diák adott elő. Nagyon izgalmas volt számunkra ez a nap, s hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy részt vehettünk rajta. Menyhárt Georgina


A nándorfehérvári diadal 560. évfordulója

Már 560 éve, hogy 1456. július 22-én, Nándorfehérvárt védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mért a török szultán hadaira. Így néhány líceista diák – Bandi tanár úr és Katica vezetésével – a Rákóczi Szövetség jóvoltából ellátogathatott egy két napon át tartó megemlékezésre. Kis létszámú csapatunk, több iskola diákjával és kísérőikkel együtt július 21-én, egy csütörtöki napon megérkezett a Budapesti Petőfi Laktanyába. Itt kedvesen fogadtak minket. S miután lebonyolítottuk a regisztrációt, közösen megebédeltünk, a Rákóczi Szövetség kisebb ajándékcsomaggal kedveskedett nekünk. Ezt követően a Magyar Honvédség egy nagyon színes és izgalmas megnyitót tartott számunkra, ahol a magyar katonák díszsortűzzel és terepgyakorlattal kápráztattak el minket. Miután ez véget ért, elfoglaltuk a szálláshelyünket a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégiumban, Budapest külvárosában. Étkezés után részt vehettünk egy […]