Nap szerinti archívum: 2015-02-16


Együtt, testvérként!

2015. február 5-én nem mindennapi alkalomra került sor a Nagyberegi Református Líceumban, ugyanis fiú-lány közös szövetségi bibliaórára volt a kollégium előterében. Az alkalom áldott volt, ami abban látszott, hogy Isten sok hívőt hozott közösségbe, akik tiszta szívvel énekeltek ifjúsági és egyházi énekeket is. Az éneklés után Gajdos Rudolf tanár úr hirdette számunkra Isten üzenetét. Ezékiás király történetét hozta elénk, melynek tanulsága az volt, hogy bármilyen akadály adódik az életünkben Isten elé kell vinnünk, ahogy Ezékiás tette. Ő azt tette, amit az Úr jónak látott, s így, amit tett mindig célba talált, mert az Isten szerinti volt. Adjunk hálát Istennek ezért az alkalomért is! Legyen mindannyiunk számára tanulság Ezékiás története. Tudjuk Isten elé vinni gondjainkat és minden tervünket, hiszen az Ő […]


Hát én immár mit válasszak?

Iskolánk végzőseinek mindig is gondterhelt időszaka a január-februári hónapok, amikor is jövőnkről, a továbbtanulásról kell döntenünk. A továbbtanulás színteréül Magyarországot választott diákok segítségére január 28-án az Oktatási Hivatal delegációja érkezett iskolánkba. Hasznos információkat hallhattunk a 2015-ös évi felvételi eljárással kapcsolatban, a Balassi Nemzeti Előkészítő Intézet lehetőségéről, valamint a Márton Áron Szakkollégium nyújtotta szolgáltatásokról. A tájékoztató után átláthatóbbá vált a felvételi rendszer menete. Külön köszönet illeti a végzősök részéről Kovács András tanár urat a tájékoztató megszervezéséért. Orosz Ádám


Vigyázz a szádra!

Líceumunkban február 6-8. között evangelizációs hétvégére került sor, beszéd címszó alatt, amely péntek délutántól vasárnap estéig tartott. Hétvégénket Ráczkövy Éva tanárnő nyitotta meg a péntek esti dicsőítésen. Fél hattól, mint a további két estén is, Iván Gusztáv, bulcsui lelkész evangelizált közöttünk. Első este a „Nyelvünk is testrész” cím alatt adta át Isten üzenetét. Felhívta figyelmünket arra, hogy vigyáznunk kell szavainkra, hisz könnyen eljátszhatjuk becsületünket, továbbá nemcsak tettekkel, hanem szavakkal is lehet ölni. A dicsőítések és evangelizációk között szabadidőnk volt. Szabadidőnket kihasználhattuk az imasátor és a kápolna látogatására, ahol imádkozásra és bibliaolvasásra nyílt lehetőségünk, éneklésre, illetve megtekinthettük a médiaszobát, ahol érdekes, de szívszorító videók által újra csak szavaink súlyára hívták fel figyelmünket. Szombat reggeltől már résztvehettünk egy láthatatlan színházban is, ahol […]


“Auld Lang Syne”

2015. január 27-én, kedd este megemlékezést tartottunk, Robert Burns – a “skótok Petőfije” – születésnapi évfordulója alkalmából. Az alkalmat Garanyi Ágnes tanárnő szervezte, de magát a műsort a Líceum végzős diáklányai adták elő. A köszöntőt előbb angolul, majd magyarul is hallhattuk. A köszöntő után meghallgattuk Robert Burns egyik művét, az “Auld Lang Syne” – t. Ezt követte a költő életét és munkásságát bemutató kis videó, melyet még néhány vers is tetézett. Az esten hallhattunk a Haggis-ről, mely egy nemzeti étel a skót kultúrában. Ezt az ételt Burns minden születésnapjára elkészítik. Tóth Dániel


Beindultak a modulfoglalkozások

Líceumunkban a második félévtől kezdődően különféle modulfoglalkozások indultak: képzőművészet, fotózás, honismeret, csillagászat, újságírás, ill. dráma és színjátszás modul. A legelőször megtartott modul az újságírás volt, melyen Orbán László tanár úr bemutatta hogyan is szerkeszthetünk újságokat és kiadványokat különböző számítógépes szoftverek használatával, valamint azt is, hogy hogyan zajlik egy lap összeállítása. A dráma és színjátszás modult szintén Orbán László tanár úr tartotta. Az első foglalkozáson megbeszéltük azt, hogy milyen előadásokat gyakorlunk majd be, ill. milyen módszerrel fogjuk ezeket a közönség elé tárni. Sokan jó ötletnek tartották azt, hogy az első előadás a Líceumról és az itteni életről szóljon majd. Legnagyobb számban a képzőművészetre iratkoztak fel. Ezt a modult Kalanics Erika vezeti, aki a diákok számára rendkívül szimpatikus volt. Az első foglalkozáson […]