Nap szerinti archívum: 2014-09-17


Tanévnyitó csendesnap

2014. szeptember 20-a egy különleges nap volt a Nagyberegi Református Líceum diákjainak. Idén ősszel ugyanis az első szülői értekezlet és az ünnepélyes fogadalomtétel egy, közös csendesnap keretein belül került megrendezésre. Mind a frissen felvételizett, mind a már itt tanuló diákok megígérték, hogy az iskola szabályait hűen betartva, nagyban hozzájárulnak nemzetünk és egyházunk jövőjéhez. Az eskütétel előtt még hallhattuk Szanyi György intő szavait, mely főleg a helyes neveltetésre adott útmutatást. Ezt követően Dencs Elemér igazgató úr tájékoztatta a hallgatókat az általános tudnivalókról. Rövid szünet után a szülőknek Tóth László lelkipásztor tartott előadást, szintén a gyermeknevelés témában, míg a diákok osztálytermeikben különleges, játékos foglalkozáson vettek részt. A sorban következő program az osztályonkénti szülői értekezlet volt, ahol az osztályfőnökök osztották meg véleményüket, a […]