Nap szerinti archívum: 2013-03-30


Isten meghalt értünk…

Isten megteremtette az embert, aki bűnt nem ismert. S aztán kísértésbe esett, s ezért Jézus szenvedett. Isten elküldte Fiát, megfeszítették, pedig meghalt értünk, s mégsem szerették. Akkor sem, s néha ma sem szeretik, mindig mindenért megvetik. Hiszen életét adta értünk, azért, hogy mi éljünk. Nem érdemeltük meg, mégis megtette, a bűneinkért fel ment a keresztre. Ott függött, kilehelte a lelkét, de értünk nem sajnálta az életét. Meghalt, s ezért adjunk hálát, dicsérjük örökké a menny királyát! Bahus Réka


ProChrist 2013

A 2013. március 4-11. között megrendezett ProChrist evangélizáció, ami a Stutgart-i Porsche Stadionban került megrendezésre, idén a Nagyberegi Református Gyülekezetben is látható volt, műholdaknak köszönhetően, amik segítségével vetítőn keresztül láthatták, és halhatták magyar szinkronnal az érdeklődők. Az evangélizáció előzményeiről annyit, hogy 1993-óta rendezik meg négyévente, idén Ulrich Parzany volt az igehirdető, aki csak szerdától tudott igét hirdetni, mivel vérmérgezést kapott. Minden este különböző interjúk, bizonyságtételek hangzottak el, és rengeteg csodaszép ének volt hallható, amit a ProChrist együttese és kórusa adott elő. A 2013-as alkalom külön éneke a „Nem felejtett el Isten” című dal volt. Az estéken nagyon érdekes témákról halhattunk prédikációt, ezek a témák a következők: 1. Hol találjuk a boldogságot? / 2. Mennyi biztonsági háló kell? 3. Mi köze […]


Milyen cserediáknak lenni? Avagy két hét cserediákság Miskolcon a Lévayban

Sziasztok! Mint tudjátok, az elmúlt két hetet Miskolcon töltöttük a Lévay József Református Gimnáziumban cserediákként. Március 3-án, délután nekivágtuk a hosszú útnak. A gimnázium egyik tanára, Dóka Erzsébet vitt el minket a gimnázium kollégiumába, a Tóth Pál Diákotthonba. A fiúk segítőkészségét már az első percekben megtapasztalhattuk.  Felérve a szobánkba megismerkedtünk a szobatársainkkal, akik nagy örömmel fogadtak minket, segítettek a beilleszkedésbe, szórakoztattak bennünket. A két hét során nagyon megszerettük őket. Eljött végre a hétfői nap, amikor megismerhettük az osztálytársainkat. A Lévaysok minden hetet istentisztelettel kezdenek. Nem volt ez máshogy akkor sem. Itt egyenként ki kellett állnunk az Úr asztalához és bemutatkozni 700 ember előtt. Ezt követően felmentünk az osztálytermekbe és kezdődhetett a tanítás. Viszonylag jól fogadtak minket. Voltak, akik már az […]


Megemlékezés az 1848-49-es forradalomról, és az azt követő szabadságharcról

1848-49! Forradalom! Szabadságharc! Magyarok! Valahányszor az 1848-49-es szabadságharcról van szó, minden igaz magyar szíve egyszerre túlcsordul az örömtől, és ugyanakkor fojtó gyász érzése kavarog benne. Milyen dicső nemzet is volt a magyar, milyen bátran, és kitartással küzdött az elnyomás és az igazságtalanság ellen, és bátran mondhatjuk azt, hogy sikerrel tette azt, amit tett. Harcolt szabadságáért, jogaiért, függetlenségéért. De mi ma a magyar? Igába fogott jószág? Szétmarcangolt nemzet? Egy gyászos árny? Kínzó emlék? Ma a nemzetünknek és a magyarságnak nincsen-e szüksége azokra a dolgokra amelyekért 1848-49 között oly sok ember szíve dobbant egyszerre, s majd hegyi patakként csörgedezett a vörös vér ki szívükből a csatamezőn a nemzetért, a hazáért, embertársaikért. Akkor még volt becsülete, volt hite, és hazaszeretete a legtöbb magyar […]