Nap szerinti archívum: 2011-12-12


December 6. – Miklós nap

Kedd este különös hangulat lett úrrá a líceum falai között, hiszen ismeretlen ismerőst vártak a diákok. Sok ember annyira fel volt pörögve, hogy már vacsorát sem kértek. Legtöbben közülük elsősök voltak, mivel nagy teher volt rajtuk, hisz most vettek részt először vidámesten. Hangos énekszóval csábítottuk a „piros ruhást”. Hamarosan meg is jött, de nem az, akire vártunk, mert egy enyhén „ittas” mikulás érkezett Laci tanár úr személyében. Kissé elkeseredtünk, mivel azt mondta, hogy elitta az ajándékainkat. Egy perccel később viszont kiderült, hogy csak átverés az egész és mégiscsak várható az igazi, ajándékhozó Mikulás is, aki mint megtudtuk Asztélyban is meghallotta a hangunkat, ezért befogta két fürge lábú, infó és történelem szerető, a borús napokban motorral és Volgával száguldozó rénszarvasát, hogy […]


Evangelizáció Nagyberegen 2

Isten kegyelméből november 28-a és december 2-a között evangelizációs hétvégén vehettünk részt a Nagyberegi Református Gyülekezet közösségében. Az Igét Páll László, a beregrákosi és kajdanói gyülekezet lelkipásztora, iskolánk vallástanára hirdette. A hét témája első hallásra meglepő, ugyanakkor rendkívül tartalmas volt: „Engedjétek ki Jézust a templomból!” Az igehirdetések közvetlenül a szívünkhöz szóltak, Isten drága kegyelméről és arról, hogy mi ezt nem tudjuk eléggé meghálálni és megbecsülni. Szó volt még Jézus kettős megjelenéséről, az emberi és isteni állapotáról földi léte során. Utolsó este pedig Jézus áldozata volt a téma és arra buzdított bennünket az Ige, hogy ne hagyjuk ezt hiábavalónak, hiszen értünk halt meg a Megváltó. A hét további extrái közé tartozott az, hogy minden este meghallgathattunk bizonyságtételeket, énekeket tanultunk és ezen […]